Gondoltam, behozom személyesen ezt a szép nagy borítékot. Ne kelljen szegény postásnak ezt is cipelnie. Mi van, kérem? Így nem lesz nyoma, hogy elküldtem a bevallásom? De hiszen itt vagyok! Hölgyem. Higgye el, ha én járok valahol, annak nyoma van. Milyen sorszámot kérjek? Ugyan már! Én azonnal sorra kerülök. Az itt dolgozók többsége a rokonom. Én tartom el őket. Mi más lenne ez, ha nem rokonság?
Miért vannak ilyen sokan? Nem az ügyfelekre gondoltam. Mire vállalkozzam? Nem. Én nem vagyok vállalkozó. Akkor korán jöttem? Kérem, ha később jövök, nem végzek karácsonyig sem. Tényleg, ha már itt vagyok, kérdeznék valamit. Létezik még vállalkozás másodállásban? Bár, az állást nem nagyon bírom. Valami ülőmunka lenne jó. Nem tévedtem el. Nem munkahelyet keresek. Az van. Előbb mondtam. Mire gondolok? Ravasz! Nagyon ravasz, de mégis lehet, hogy elárulom. Nem hinném, hogy ellopja az ötletemet. Gondolom, jól elvan itt.
Szóval, nyitnék egy kis üzletet. Egy boltot. Mondjuk, óra-ékszerkereskedést. Szerződnék egy nagy céggel. Megrendelném a kirakatba való árut bizományba. A sógorom biztosítási üzletkötő. Kötök vele egy nagyon előnyös biztosítást. Az üzlethelyiséget pedig valami külvárosi helyen bérelném. Nem lenne vevőforgalom? Na, és? Főutcán sem élnék meg belőle. Minek kellene vevő? Gondolkodjon kicsit. Arany nyakláncok, karkötők, fülbevalók, márkás órák a kirakatban. Mindez a megfelelő környéken. És a biztosítás.
Igaza van. Nem kivitelezhető. Ilyen csak a mesében van. Akkor mit csináljak? Nekem a munkán kívül csak ilyen ötleteim vannak. Dolgozzam? Pont maga mondja? Na jó. Akkor nem segít a másod állásban? Magának sokkal jobb lábai vannak. Jobban bírná. Önkormányzat? Nem szeretem, ha más vezet. Egyszer ültem a sógornőm mellett. Félre vezetett. Nem lehetne inkább Énkormányzat?
Nézze. Azért akarok mindenképpen munka mellett vállalkozni, mert annyi pénzem van, hogy gondoltam, megszabadulok tőle. Szeretek adózni. Így legalább még több rokonom lesz itt.
Hány éves tetszik lenni? Akkor nem értem. Elhitte? Mi az, hogy ne viccelődjek? Maga kezdte! Illetve maguk. Felbontom otthon ezt a szép, termetes borítékot. Mi van mindjárt az első sorban?
„Tisztelt adózó!”
Ugyan már! Ha bejövök ide, a legjobb esetben legfeljebb ügyfél vagyok, de hallottam már különbet is a hátam mögött.
És akkor ott van még az a szép előre kitöltött sárga csekk. Nem baj. Én is tettem bele egyet abba a borítékba, amit idehoztam. Ráírtam a határidőt is, hogy mikorra kell visszafizetniük a különbözetet. Ha késnek, sajnos kénytelen leszek napi kamatot számolni. A behajtómmal pedig jobb, ha nem kezdenek. Most éppen kiképzőtáborban van. Ha hazajön, kap egy hatalmas velős csontot.
Nos, nem veszi át a borítékot? Akkor megyek a postára. De aztán ne hívjanak be megint, mint tavaly, hogy rossz a bevallásom. A múlt évben, szegény kollégájának én magyaráztam el a változásokat, meg az új jogszabályokat. Honnan tudom? Kérem, én azóta magam készítem a bevallásomat, mióta van ebben az országban adórendszer. Ha gondolja, szívesen megcsinálom a magáét is. Garantáltan vissza fog kapni az adójából. Mennyit kérek érte? Számlával, vagy anélkül? Ugyan már! Ne háborogjon! Maga nem revizor! Vagy mégis? Hoppá!
Éppen ebédidő van. Nincs kedve velem ebédelni? Jöjjön csak, hiszen én nem harapok, csak a behajtóm. Én a „tisztelt adózó” vagyok.
- A többieknek a viszontlátásra!