- Jó napot, szomszéd!
De jó, hogy újra lát engem! Meggyógyult már a szeme? Melyik, melyik? A napokban vettem észre, hogy be van dagadva a bal. Ez azután volt, amikor olyan későn tetszett hazaérni a munkahelyi szilveszteri buliról. Most már jobb? Értem. Jobb nem is beszélni róla. A kedves felesége jobbkezes, nem? Akkor érthető, miért a bal. Van, akinek a bal ügyesebb, mint a jobb. Neki mindkettő. Hordjon napszemüveget. Na és, ha tél van? Jó az hóvakság ellen is.
Most miért néz rám ilyen ferde szemmel? Biztos kínai kifőzdében volt a buli. Igen? Ügyesek azok a népek. A többi is. Mind itt ügyeskedik. A magyar nyelvvel azért van bajuk. Persze, nem csak nekik.
Apropó, kipróbálta a receptjeimet? Kár. Pedig nemsokára lesz egy újabb, csak még kísérleti stádiumban van. Viszont az a baj, hogy egyre messzebb kell mennem alanyért. A környéken feltűnően fogynak a kutyusok. Nem olyanok, mint a macskák. Azoknak kilenc életük van. Csak mind rövid.
Lassan magamon kísérletezem, mint valami tudós. De még élek. Igazából valami húsos tésztafélén gondolkodom. Teljesen egyéni tálalásban. Nem az étel lenne egyéni! Mondom, hogy a tálalás! Például, ha egy lapáttal rakunk a tányérra belőle, akkor hívhatnánk milánói makaróninak. Ha kettővel, akkor bolognai tésztának. Ha hárommal, akkor magyaros metéltnek. Elvégre, három a magyar. Igazam van? Ne legyen tudatlan! Négy nem fér rá egy tányérra. Miből? Nem mindegy? A lényeg a tészta.
Nehéz a felfogása ma, kedves szomszéd, pedig reménykedtem benne, hogy ott, a Balaton közelében nyithatunk egy közös éttermet. Lehet, hogy mi is ügyeskedhetünk. Van egy mesterszakács barátom, két felszolgáló haverom, egy kidobónémber ismerősöm. Igen, elég közeli ismerős. Már hogyne ismerné maga is! Nézze csak meg a saját szemével, illetve a saját szemét! A múltkor is láttam, micsoda sodró lendülettel ment maga felé, vagy csak sodró fával? Szinte szállni látszott. Mindenesetre, engem levett a lábamról, ahogyan önt is.
Azt mondja, külföldön kellene próbálkozni? Igaza lehet. Odakinn nem is lenne gond a nyelvvel. Szinte mindenhol van magyar. Itthon annál kevesebb. Sírva vigadunk. Vigadva viszont nem sírunk. Sírás nélkül adunk oda mindent. Birka türelmünk van, de egyesek szerint a türelem már elfogyott. Akkor mink van még?
Én mégis itthon szeretnék próbálkozni. Valami ideköt. Család? Köszönöm jól van. Ja, hogy az köt ide? Dehogy! Nem. Illetve, dehogynem.
A reklámot kellene megoldani még. Az a baj, az oszlopokra ki van ragasztva, hogy tilos kiragasztani. Mint ahogyan a gyep közepén a tábla. Fűre lépni tilos! Nem tudja, hogyan került oda? Képzelje el, én tudom. Aktiválták a gerelyvető olimpikonjainkat. De ez már régen volt. Ma már mindent szabad. Legalábbis fűre lépni biztosan. Nem látom a táblákat.
Persze, voltam már szemészeten, de ott azt mondták, hogy nincs baj a szememmel. Akkor miért nem látom a tiltó rendelkezéseket? Illetve, ha igen, akkor miért csak én látom? Én, a kisember, az apró betűs. Nekem látnom kell! Kötelező! Különben büntetnek.
A vétségekért fizetni kell. A bűnért ráérünk Isten előtt elszámolni. Csak nehogy elszámoljuk magunkat. Én jó matekos voltam mindig, csak a tanárnő nem értett a matekhoz. Neki vagy a végeredményem nem tetszett, vagy a megoldásom. Nekem ma már egyre kevésbé tetszenek a megoldások. A végeredmények meg pláne nem. Matekból persze.
Humánus vagyok. Azokkal a tárgyakkal sosem volt bajom. A fogalmakkal annál inkább. Kronológiából viszont verhetetlen vagyok. Minden évszám itt van a fejemben. Nullától kétezer-tizenkettőig. Csak nem tudom összekötni az eseményekkel. Leginkább azért nem, mert az adott évszámhoz mindig változik az esemény megnevezése. Hogy mi volt a nulla előtt? Mit tudom én! Ki tudja? Akkor nem számított az idő. Illetve, mi emberek nem számoltuk. Ma annál többet számolunk. Az idővel. Na ezért fontosabb a matek.
Ne jöjjön nekem a percdíjakkal. Ki beszélt itt arról? Legfeljebb a telefonba beszélünk. Percekig, de azt nem díjazom. De. Van mobiltelefonom, csak nem veszem fel, ha idegen számról hívnak. Minek nekem akkor a telefon? Azért, hogy elérjenek.
Mi van szomszéd? Elaludt? Itt előttem állva? Kicsit a falnak dől, és máris behunyja a szemét? Na, ott még nem tartunk. Szerencsére. Fáradt? Akkor csak csukja be nyugodtan. Én megyek tovább. Nyitott szemmel.
A viszontlátásra!
