- Jó napot szomszéd!
Képzelje, elérkezett a munkaalapú társadalom. Igen, ide. Most szállt le a buszról. Azért elgondolkodtat, hogy akkor eddig mi volt a társadalmunk alapja? Én naiv. Eddig azt hittem, mindenfajta társadalom alapja a munka. Ez persze igaz is, de államonként, illetve, országonként másképp értelmezik. Egyes helyeken nagyra értékelik a termelőmunkát, de ugyanilyen szinten elismerésre méltatják az ezt kiszolgáló munkaköröket is. Nem csak az effektív munkának van értéke. Mindent a megfelelő szinten értékelnek, kezelnek. Azért azt mindenki tudja, hogy a kenyeret nem hivatalos papírból hajtogatják. Most még.
Vannak azonban országok, ahol mi van helyette? Például, aki harminc éve gyári munkás, annak kell viselnie a legtöbb terhet. Na, ja. Kénytelen bevinni a gyárba a kávét meg az elemózsiát, mert a büfé k.rva drága. A saját kezűleg töltött cigit is. Hogyne! Majd vesz a büfében marbórót, mi? Nem értem, miért kell általánosítani? Nem minden kávbój visel szarvasmarhabőr csizmát. Van, aki egyben hordja ezt a bőrt magán. A felsőbb iskolákban biztosan külön tanítják, hogy aki kék ruhában jön velük szembe, az vagy ostoba, vagy még növésben van.
Lassan olyan felfogás ver gyökeret az emberek gondolkodásmódjában, hogy az dolgozik termelőmunkában, aki hülye volt ahhoz, hogy tanuljon. Megjegyzem, számomra érthetetlen akkor, hogyan képes a vezérigazgató, esetleg a menáger megvenni a tanulatlan munkás által elkészített terméket? És ha éppen élelmiszerről van szó, meg is eszi? Képes rá? Egészségére! Szóval, a közös teherviselés alapú társadalom jobban tetszene nekem. A közmondás az tartja, azt a lovat ütik, amelyik húz. Az alattunk lakót is azért üti a neje, mert nagyot húz. Időnként a pálinkás üvegből. Saját főzésű, hiszen szabad, de azért nem árt, ha ért is valaki ahhoz, amit csinál. Tudom, vannak olyan helyek, ahol ez nem feltétel, de hát nem én csináltam mindenkit.
Engem nem érdekelt soha, mennyi pénzt keres a munkatársam, a főnököm, esetleg a szemben lakó vállalkozó, mert mindig megéltem a fizetésemből. Most sem érdekel. Inkább azt nem értem, miért tűnik számomra úgy, hogy a gazdasági válságot csak bizonyos rétegek érzik meg? Illetve, a környezetemben élőknek csak egy része? Képzelje, éppen azok nem érzik, akik szinte egésznap otthon vannak. Tényleg lehet valami ebben az úvé sugárzásban.
Nézelődtem az utcán séta közben. Gazdasági válság van? Akkor mi ez a sok autó az úton? Közlekedési lámpa nélküli gyalogátkelőhelyen kizárólag akkor jut át az ember, ha rúdugró. Esetleg született majom. Az autósok meg panaszkodnak a magas üzemanyagárakra. Szerintem, nem magas. Majd akkor lesz az, ha egy havi benzinfogyasztás árából meg lehet venni egy másik autót. Igaza van! Jó ötlet! Az autókat kell olcsóbban adni, nem a benzint emelni.
Lakik itt a házban egy kicsi sárga bőrű ember. Nem találkozott még vele? Igaz, maga egésznap dolgozik. Szóval, a múltkor azt mondta nekem, hogy az egyik legrosszabb érzés, ha az ember azt gondolja, hiába dolgozik becsületesen, hiába fizeti be azt a sok horribilis adót, hiába tartja be az összes törvényt, mégis jobb volna bárhol, mint a saját hazájában.
Azt hiszem, a kesergésből ennyi elég is. Legfőképp azért, mert én életvidám, optimista ember vagyok. Erről jut eszembe, magának olyan megsavanyodott arca van. Nem tartom fel? Hová megy? Megint dolgozni? Délutános? Akkor menjek csak. Amíg maga dolgozik, addig én fogyasztok. Dehogy edzőterembe! Az egészséges ember nem azért eszik, hogy utána meg leadja, amit felszedett.
A viszontlátásra!
Képzelje, elérkezett a munkaalapú társadalom. Igen, ide. Most szállt le a buszról. Azért elgondolkodtat, hogy akkor eddig mi volt a társadalmunk alapja? Én naiv. Eddig azt hittem, mindenfajta társadalom alapja a munka. Ez persze igaz is, de államonként, illetve, országonként másképp értelmezik. Egyes helyeken nagyra értékelik a termelőmunkát, de ugyanilyen szinten elismerésre méltatják az ezt kiszolgáló munkaköröket is. Nem csak az effektív munkának van értéke. Mindent a megfelelő szinten értékelnek, kezelnek. Azért azt mindenki tudja, hogy a kenyeret nem hivatalos papírból hajtogatják. Most még.
Vannak azonban országok, ahol mi van helyette? Például, aki harminc éve gyári munkás, annak kell viselnie a legtöbb terhet. Na, ja. Kénytelen bevinni a gyárba a kávét meg az elemózsiát, mert a büfé k.rva drága. A saját kezűleg töltött cigit is. Hogyne! Majd vesz a büfében marbórót, mi? Nem értem, miért kell általánosítani? Nem minden kávbój visel szarvasmarhabőr csizmát. Van, aki egyben hordja ezt a bőrt magán. A felsőbb iskolákban biztosan külön tanítják, hogy aki kék ruhában jön velük szembe, az vagy ostoba, vagy még növésben van.
Lassan olyan felfogás ver gyökeret az emberek gondolkodásmódjában, hogy az dolgozik termelőmunkában, aki hülye volt ahhoz, hogy tanuljon. Megjegyzem, számomra érthetetlen akkor, hogyan képes a vezérigazgató, esetleg a menáger megvenni a tanulatlan munkás által elkészített terméket? És ha éppen élelmiszerről van szó, meg is eszi? Képes rá? Egészségére! Szóval, a közös teherviselés alapú társadalom jobban tetszene nekem. A közmondás az tartja, azt a lovat ütik, amelyik húz. Az alattunk lakót is azért üti a neje, mert nagyot húz. Időnként a pálinkás üvegből. Saját főzésű, hiszen szabad, de azért nem árt, ha ért is valaki ahhoz, amit csinál. Tudom, vannak olyan helyek, ahol ez nem feltétel, de hát nem én csináltam mindenkit.
Engem nem érdekelt soha, mennyi pénzt keres a munkatársam, a főnököm, esetleg a szemben lakó vállalkozó, mert mindig megéltem a fizetésemből. Most sem érdekel. Inkább azt nem értem, miért tűnik számomra úgy, hogy a gazdasági válságot csak bizonyos rétegek érzik meg? Illetve, a környezetemben élőknek csak egy része? Képzelje, éppen azok nem érzik, akik szinte egésznap otthon vannak. Tényleg lehet valami ebben az úvé sugárzásban.
Nézelődtem az utcán séta közben. Gazdasági válság van? Akkor mi ez a sok autó az úton? Közlekedési lámpa nélküli gyalogátkelőhelyen kizárólag akkor jut át az ember, ha rúdugró. Esetleg született majom. Az autósok meg panaszkodnak a magas üzemanyagárakra. Szerintem, nem magas. Majd akkor lesz az, ha egy havi benzinfogyasztás árából meg lehet venni egy másik autót. Igaza van! Jó ötlet! Az autókat kell olcsóbban adni, nem a benzint emelni.
Lakik itt a házban egy kicsi sárga bőrű ember. Nem találkozott még vele? Igaz, maga egésznap dolgozik. Szóval, a múltkor azt mondta nekem, hogy az egyik legrosszabb érzés, ha az ember azt gondolja, hiába dolgozik becsületesen, hiába fizeti be azt a sok horribilis adót, hiába tartja be az összes törvényt, mégis jobb volna bárhol, mint a saját hazájában.
Azt hiszem, a kesergésből ennyi elég is. Legfőképp azért, mert én életvidám, optimista ember vagyok. Erről jut eszembe, magának olyan megsavanyodott arca van. Nem tartom fel? Hová megy? Megint dolgozni? Délutános? Akkor menjek csak. Amíg maga dolgozik, addig én fogyasztok. Dehogy edzőterembe! Az egészséges ember nem azért eszik, hogy utána meg leadja, amit felszedett.
A viszontlátásra!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése